Sós négyes

Nagyon régóta foglalkoztat ez a recept. A gyerekek nagyon szeretik a sós pancsos perecet, így gondoltam nem veszíthetek azzal, ha elkészítem a sós négyest. Nagy sikere volt és szendvicsnek is imádták.

Diétás verzióban itt elérhető

sós négyes

Hozzávalók: 4 db sós négyeshez

Tésztához:
  • 65 dkg (650 g) búzafinomliszt (BL55)
  • 2 teáskanál (10 g) só
  • 2 teáskanál (10 g) cukor
  • 25 g (fél kocka) élesztő
  • 2 dl tej
  • 1,5 dl víz
  • 50 g vaj
Sós pancshoz:
  • 1 tojás a kenéshez
  • 35 g só
  • 35 g liszt
  • 50 g víz

Recept:

A lisztbe belekeverjük a sót a közepébe mélyedést készítünk, ahova belemorzsoljuk az élesztőt, rászórjuk a cukrot és beleöntjük a langyos vizes tejet. Belerakjuk a feldarabolt hideg vajat. Az egészet összegyúrjuk és kidagasztjuk, hogy ne ragadjon az edény falához vagy a kezünkhöz.

Dagasztás után 40 percet kelesztjük, majd 16 db-ba vágjuk. kb. 68 g/db

Mindegyik darabot megformázzuk gombócnak, majd 10 percig hagyjuk kelni.

Kilapogatjuk a gombócokat, feltekerjük úgy, mint az egyenes kiflit. 4 db ilyen kiflit szorosan egymás mellé helyezünk szilikonos sütőpapíros tepsire, majd így járunk el az összes gombóccal. Így módon 4 db négyest kapunk a tepsin.

30 percig hagyjuk kelni letakarva őket.

Közben a sós pancsot kikeverjük oly módon, hogy a lisztet a sóval és a vízzel alaposan összekeverjük. A sütőt alul felül sütésen bemelegítjük 200 fokra.

Ha letelt az idő, megkenjük őket egy felvert egész tojással és a sós pancsot rácsorgatjuk.

TIPP: Én egy eldobható habzsákba (zacskó is jó) töltöttem és a csücskén pici lyukat vágva csorgattam rá.

A bemelegedett sütőben kb 15 perc alatt megsütjük. Akkor jó, ha a kifli már barna, de a só nem ég meg.

Ha tetszett a recept és szeretnél értesülni az újdonságokról vagy csak kell néha egy jó ötlet, hogy mit süss, főzz, akkor kövess FB-on. Kattints a következő linkre: https://www.facebook.com/kalcirecept

Diétás fonott kalács

Húsvét közeledtével úgy, hogy egyre több diétás receptem érhető el többen érdeklődtek, hogy van-e diétás fonott kalács receptem? Nem volt, de gondoltam gyorsan a MINI DIÉTÁS KALÁCS és a FONOTT KALÁCS receptek mellé elkészítem nektek a fonott diétás változatot is.

Diétás fonott kalács

Hozzávalók: 1 db (650 g) sós kalácshoz

28,14 g CH/100 g az én alapanyagaimmal
  • 30 dkg (300 g) teljes kiőrlésű búzaliszt  (60 g/100g emiatt 180 g CH)
  • 5 dkg (50 g) búzasikér (5,8 g/100g emiatt 2,9 g CH)
  • 1 teáskanál (5 g) só
  • 1,5 dkg (15 g) élesztő  vagy 4 g porélesztő
  • 1 tojássárgája
  • 30 g margarin vagy vaj
  • 1,5 dl (150 g)víz
  • 1 dl (kb 100 g) habtejszín
  • 3 g Dia-Wellness PaleOK 1:4 Cukorhelyettesítő
  • 1 egész tojás a kenéshez

Hozzávalók 1 db (650 g) édes kalácshoz:

  • 30 dkg (300 g) teljes kiőrlésű búzaliszt  (60 g/100g emiatt 180 g CH)
  • 5 dkg (50 g) búzasikér (5,8 g/100g emiatt 2,9 g CH)
  • 1 csipet só
  • 1,5 dkg (15 g) élesztő  vagy 4 g porélesztő
  • 1 tojássárgája
  • 30 g margarin vagy vaj
  • 1,5 dl (150 g)víz
  • 1 dl (kb 100 g) habtejszín
  • 10 g dia-wellness 1:4 plaeok édesítőszer
  • 1 egész tojás a kenéshez

Recept:

A lisztet és a sikért egy tálba rakjuk és belekeverjük a sót valamint az édesítőszert is. A közepében mélyedést csinálunk.

Ide morzsoljuk az élesztőt és erre öntjük a langyos tejszínes vizet.

Belerakjuk a tojássárgáját, valamint a hideg margarint (vajat) is darabokban.

Kidagasztott tésztát egy órát kelesztjük langyos helyen, ha letelt az egy óra, akkor deszkára borítjuk. Annyi részre vesszük, ahányas fonást szeretnénk készíteni és gombócokká formázzuk őket.

15 percet hagyjuk kelni a gombócokat, majd kilapítjuk őket, felteketjük és így sodrunk belőle rudat és megfonjuk a kalácsot a tetszőleges fonással.

Ha készen van, akkor szilikonos sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük és felvert egész tojással megkenjük a tetejét.

Kelni hagyjuk kb 30-45 percet. Minimum duplájára keljen.

Kelesztés közben előmelegítjük a sütőt 180 fokra alul felül sütésen.

Ismét lekenjük a tetejét tojással.

Forró sütőbe tolva kb 30perc alatt készre sütjük. Ha már szépen megpirult jó is.

Ha tetszett a recept és szeretnél értesülni az újdonságokról vagy csak kell néha egy jó ötlet, hogy mit süss, főzz, akkor kövess FB-on. Kattints a következő linkre: https://www.facebook.com/kalcirecept

Mini kalács

Húsvét közeledtével a FONOTT KALÁCS és KAKAÓS FONOTT KALÁCS receptek mellé elkészítem nektek a mini kalács receptet is. Bevallom az ihlette, hogy nem szeretek nagy kalácsot fonni, mert vagy szétnyíilik vagy aggódok, hogy megég mire átsül stb…. Ezért így piciben szerintem sokkal egyszerűbb az elkészítése és az ízén nem változtat!

Most, hogy egyre több diétás receptem érhető el többen érdeklődtek, hogy van-e diétás kalács receptem? Nem volt, de gondoltam gyorsan a DIÉTÁS MINI KALÁCS-ot is elkészítem.

mini kalács

Hozzávalók 10 kis sós kalácshoz:

  • 0,55 kg (550 g) búzafinomliszt (BL55)
  • 2 teáskanál (10 g) só
  • 2,5 dkg (25 g) élesztő  vagy  egy zacskó (7 g) porélesztő
  • 1 egész tojás
  • 50 g margarin vagy vaj
  • 1,5 dl (150 g) tej
  • 1,5 dl (kb 150 g) habtejszín
  • 1 evőkanál (20 g) kristálycukor
  • 1 egész tojás a kenéshez

Hozzávalók 10 kis édes kalácshoz:

  • 0,55 kg (550 g) búzafinomliszt (BL55)
  • csipet só
  • 2,5 dkg (25 g) élesztő  vagy  egy zacskó (7 g) porélesztő
  • 1 egész tojás
  • 50 g margarin vagy vaj
  • 1,5 dl (150 g) tej
  • 1,5 dl (kb. 150 g) habtejszín
  • 3 evőkanál (60 g) kristálycukor
  • 1 egész tojás a kenéshez

Recept:

A lisztet egy tálba szitáljuk és belekeverjük a sót. A közepében mélyedést csinálunk.

Ide szórjuk a cukrot, rámorzsoljuk az élesztőt és erre öntjük a langyos tejszínes tejet.
Hagyjuk kicsit felfutni az élesztőt.

Belerakjuk a tojást, valamint a hideg margarint (vajat) is darabokban.

Kidagasztott tésztát egy órát kelesztjük langyos helyen, ha letelt az egy óra, akkor deszkára borítjuk. 10 felé vesszük és gombócokká formázzuk őket.

15 percet hagyjuk kelni a gombócokat, majd kilapítjuk őket, felteketjük és így sodrunk belőle egy hosszú rudat.

Megfonjuk a kalácsokat.

Ha készen van, akkor szilikonos sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük és felvert egész tojással megkenjük a tetejét.

Kelni hagyjuk kb 45 percet. Minimum duplájára keljen.

Kelesztés közben előmelegítjük a sütőt 200 fokra alul felül sütésen, úgy hogy egy rozsdamentes edénybe vizet teszünk be, hogy gőztér keletkezzen a sütőben.

Ismét lekenjük a tetejét tojással.

Forró sütőbe tolva kb 10-15 perc alatt készre sütjük. Ha már szépen megpirultak jók is.

TIPP: A sós verziót mi majonézes tormával megkenve, salátával és sonkával ettük, kaszinótojás mellé.

Ha tetszett a recept és szeretnél értesülni az újdonságokról vagy csak kell néha egy jó ötlet, hogy mit süss, főzz, akkor kövess FB-on. Kattints a következő linkre: https://www.facebook.com/kalcirecept

Zabpelyhes pizza

Zabpelyhes pizza

A teljes kiőrlésű pizza mellé most egy zabpelyhes pizza receptet hoztam nektek. Most is szándékosan úgy számoltam, hogy 45 g szénhidrátnak feleljen meg a teljes mennyiség.

Egyéb diétás recepteket ide kattintva találtok!

Jó lehet ebédre és vacsorára is 160 g-os CH diéta esetén

12:00-14:00 Ebéd: 50g CH, zömében lassú, de lehet benne gyors is (max. 20g), Ilyenkor még ihatunk hozzá egy kevés (kb 50 ml) 100%-os gyümölcslét vízzel higítva.

18:00-20:00 Vacsora: 40g CH, zömében lassú, de lehet benne gyors is (max. 10g), de akkor kevesebb paradicsomsűrítményt használjunk (20g-ot csak) és ne rakjuk rá számolós zöldséget.

MINDIG SZÁMOLJATOK UTÁNA, hogy az általatok használt alapanyagokkal mennyire jön ki a CH!!!!!!

Hozzávalók: 45 g CH

Tészta: (36,9 g CH)
  • 32 g zabpehelyliszt (71,3 g CH/100 g emiatt 22,8 g CH)
  • 13 g búzasikér (5,8 g CH/100 g emiatt 0,8 g CH)
  • 6 g durumliszt (74 g CH/100 g emiatt 4,4 g CH)
  • 13 g lágy (aprószemű) zabpehely (68,1 g CH/100 g emiatt 8,9 g CH)
  • 1 g só
  • 4 g friss élesztő
  • 50 g langyos víz
  • pár csepp olivaolaj
Feltét: 8,04 g CH
  • 30 g cukormentes paradicsomsűrítmény (16g/100 g emiatt 4,8 g CH)
  • oregánó
  • bazsalikom
  • bors
  • 30 g hozzáadott cukor mentes konzerv kukorica (10,8 g/100g emiatt 3,24 g CH)
  • Mozzarella vagy trappista sajt
  • Magvak
  • Nem számolós zöldségek (paprika, karfiol, brokkoli, gomba)

Recept:

Liszteket a sóval, a zabpehellyel és a sikérrel elkeverjük, majd a közepébe mélyedést készítünk. Ide morzsoljuk az élesztőt, ráöntjük a langyos vizet és a pici olajat, majd 1-2 percig hagyjuk az élesztőt felfutni.

Az egészet összekeverjük egy kanállal, NEM dagasztjuk, mert ragad!

A tészta felületét vékonyan beolajozzuk és egy órát kelni hagyjuk. 

Az elkészült gombócot ellapogatjuk egy olajjal bekent tepsin (nekem van egy teflon bevonatos tepsim azon sütöm) olajos kézzel kb kistányér méretűre. RAGAD!!!! Nem baj, ne lisztezzük. Ha azt tapasztaljátok, hogy a tepsihez odaragad a kisült tészta, akkor szilikonos sütőpapírt tehettek alá.

Én a szélét megtöltöttem sajttal és megszórtam magvakkal, így sokkal gusztusosabb és laktatóbb is lesz.

Ízlés szerint rakunk rá feltéteket.

Legalább 30 percig hagyjuk kelni az így megpakolt pizzát (letakarhatjuk, hogy ne száradjon), de mivel a zabpehelylisztes tészták nehezen kelnek nyugodtan hagyhatjuk tovább is.

A megpakolt pizzát a sütőnk legmagasabb hőfokán (nálam 300 fok) alsó felső sütésen megsütjük. Akkor készült el, ha a kellő színt elérte a sajt és a széle is picit megpirult.

Ha tetszett a recept és szeretnél értesülni az újdonságokról vagy csak kell néha egy jó ötlet, hogy mit süss, főzz, akkor kövess FB-on. Kattints a következő linkre: https://www.facebook.com/kalcirecept

Teljes kiőrlésű pizza

teljes kiőrlésű pizza

Egy jó teljes kiőrlésű pizza recept már nagyon hiányzott a honlapról. Most szándékosan úgy számoltam, hogy 45 g szénhidrátnak megfeleljen a teljes mennyiség.

A tészta 37-43 g lassú szénhidrát így még belefér a paradicsomsűrítmény és akár egy kis számolós zöldség is. Nagyon figyeljünk, hogy az én lisztem 60g CH/100 g volt, de létezik a piacon 70 g/100 g-os is, amitől azonnal 5 g CH-val magasabb lesz a tészta szénhidrát mennyisége.

Egyéb diétás recepteket ide kattintva találtok!

Jó lehet ebédre és vacsorára is 160 g-os CH diéta esetén

12:00-14:00 Ebéd: 50g CH, zömében lassú, de lehet benne gyors is (max. 20g), Ilyenkor még ihatunk hozzá egy kevés (kb 50 ml) 100%-os gyümölcslét vízzel higítva.

18:00-20:00 Vacsora: 40g CH, zömében lassú, de lehet benne gyors is (max. 10g), de akkor kevesebb paradicsomsűrítményt használjunk (20g-ot csak) és ne rakjuk rá számolós zöldséget.

MINDIG SZÁMOLJATOK UTÁNA, hogy az általatok használt alapanyagokkal mennyire jön ki a CH!!!!!!

Hozzávalók:

1 db kistányér méretű 45 g CH-t tartalmazó pizzához

Tészta: (36,87 g CH)
  • 60 ml (60 g) víz
  • 1 teáskanál (5 g) olívaolaj (napraforgóolajjal helyettesíthető)
  • 60 g teljes kiőrlésű vagy graham búzaliszt (60 g/100g emiatt 36 g CH)
  • 15 g búzasikér (5,8 g/100g emiatt 0,87 g CH)
  • 0,4 dkg (4 g) élesztő
  • 1 g só
Feltét: 8,04 g CH
  • 30 g cukormentes paradicsomsűrítmény (16g/100 g emiatt 4,8 g CH)
  • oregánó
  • bazsalikom
  • bors
  • 30 g hozzáadott cukor mentes konzerv kukorica (10,8 g/100g emiatt 3,24 g CH)
  • Mozzarella vagy trappista sajt
  • Magvak
  • Nem számolós zöldségek (paprika, karfiol, brokkoli, gomba)

Recept:

Lisztet a sóval és a sikérrel elkeverjük, majd a közepébe mélyedést készítünk. Ide morzsoljuk az élesztőt, ráöntjük a langyos vizet és végül az olajat. 1-2 percig hagyjuk az élesztőt felfutni.

Az egészet összekeverjük, majd kidagasztjuk, hogy már ne ragadjon a kezünkhöz vagy a dagasztó tál falához.

A tésztát beolajozzuk és fél órát kelni hagyjuk. 

Az elkészült gombócot ellapogatjuk kb kistányér méretűre. Én a szélét megtöltöttem sajttal és megszórtam magvakkal, így sokkal gusztusosabb és laktatóbb is lesz.

Ízlés szerint rakunk rá feltéteket.

Addig hagyjuk kelni, amíg a sütőnk melegszik.

A megpakolt pizzát a sütőnk legmagasabb hőfokán (nálam 300 fok) alsó felső sütésen megsütjük. Akkor készült el, ha a kellő színt elérte a sajt és a széle is megpirult.

TIPP: A széléhez nagyobbra reszelt sajtot teszünk és visszahajtjuk a tésztát akkor sajttal töltött szélet csinálhatunk neki. Vízzel spriccelve magokkal szórhatjuk

Ha tetszett a recept és szeretnél értesülni az újdonságokról vagy csak kell néha egy jó ötlet, hogy mit süss, főzz, akkor kövess FB-on. Kattints a következő linkre: https://www.facebook.com/kalcirecept

Kaszinótojás

Húsvét és a szilveszter elengedhetetlen eleme nálam a kaszinótojás. Sokszor gondolkodtam már, hogy ki kéne mérnem a hozzávalók mennyiségét. Most végre volt rá időm így kipróbálhatjátok az én kaszinótojás verziómat. Remélem ízleni fog.

kaszinótojás

Ajánlom hozzá gyökérkenyeret, de akár a sajtos kiflit is.

Mindenképpen keverjetek hozzá be egy adag majonézes kukoricasalátát!

Hozzávalók: 20 db kaszinótojáshoz

  • 10 db tojás
  • 3 g (1 kávéskanál) só
  • 50 g tejföl
  • 30 g majonéz
  • 10 g mustár
  • kevés bors

Recept:

A tojásokat keményre megfőzzük. A hideg tojásokat hideg sós vízzel töltött edénybe rakjuk, majd felforraljuk fedő nélkül. Indukciós lapnál figyeljünk arra, hogy ne forralás fokozaton végezzük a melegítést, mert a víz nagyon hamar felforr a víz a tojás pedig hideg marad, akkor nem érjük el a kívánt keménységet. Zárjuk el a hőforrást, tegyünk rá egy fedőt, majd hagyjuk a tojásokat a vízben 15 percig, így teljesen kemény tojásokat kapunk.

Ha letelt az idő, akkor hideg vizet engedünk a tojásokra. Ha kihűltek leszedjük a héját, majd hosszában félbe vágjuk őket.

Sárgájukat óvatosan kivesszük és egy tálban összegyűjtjük, majd villával alaposan összetörjük őket. Figyeljünk oda, hogy ne maradjon csomó, mert akkor fennakadhat a habzsákban. Belemérjük a többi hozzávalót, majd alaposan elekeverjük. A kész krémet habzsákba töltjük.

Fehérjéket salátaágyra helyezzük és megtöltjük a sárgájából készített krémmel. Ízlés szerint pirosarannyal díszíthetjük a kaszinótojás-okat.

A maradék krémet feltekert sonkás felvágott két végébe nyomjuk és ezzel is növeljük a hidegtálunk szépségét.

Ha tetszett a recept és szeretnél értesülni az újdonságokról vagy csak kell néha egy jó ötlet, hogy mit süss, főzz, akkor kövess FB-on. Kattints a következő linkre: https://www.facebook.com/kalcirecept

Szezámmagos csirkemell

szezámmagos csirkemell

A leggyorsabb ebéd vagy vacsora ez a szezámmagos csirkemell. Akkor szoktam sütni, ha nagyon gyorsan kell valami normális kaja. Gyerekek egyik kedvence. Mindig tartok a fagyasztóban csirkemell szeleteket, amik hamar kiolvadnak utána a kész keverékben megforgatva pár perc alatt megpirulnak. Ha nagyon sietek, akkor kuszkuszt szoktam hozzá tálalni, de rizzsel vagy bulgurral is nagyon finom.

Hozzávalók:

“Bunda”:
  • 70 g búzafinomliszt
  • 50 g zsemlemorzsa
  • 50 g szezámmag
  • 10 g ételízesítő
  • kevés bors
Hús:
  • Csirkemell szeletek, de sertés szűzpecsenyéből is kiváló
  • bors

Recept:

A “bunda” hozzávalóit összekeverjük. Kiöntünk belőle egy adagot, amibe az adott mennyiségű húst forgatjuk. Ebbe forgatjuk az előzőleg sózott, borsozott hús szeleteket, majd olajban kisütjük. A serpenyőben legyen néhány mm magasságban olaj, hogy pirulni tudjon a szezámmagos csirkemell.

TIPP: A maradék “bunda” keverékét tegyük bele egy jól záródó edénybe és ha szükség van rá kéznél van.

Ha tetszett a recept és szeretnél értesülni az újdonságokról vagy csak kell néha egy jó ötlet, hogy mit süss, főzz, akkor kövess FB-on. Kattints a következő linkre: https://www.facebook.com/kalcirecept

Vizes kifli

vizes kifli

A sajtos kifli készítése közben feltűnt, hogy a tésztájában csak víz van. Így gondoltam megpróbálom a tésztáját hagyományos kiflinek formázni. Nagyon jól sikerült így mostantól a tejmentes békebeli kiflim mellett a vizes kifli-t is készíthetik a tejmentesen étkezők.

Hozzávalók: 6-8 db-hoz

Tésztához:
  • 37 dkg (370 g) búzafinomliszt (BL55)
  • 2 dl (200 g) víz
  • 8-9 g só
  • 5 g cukor vagy méz
  • 15 g friss élesztő vagy 4 g szárított élesztő
  • 10 g (kb 4 teáskanál) olaj
    • Ez lehet napraforgó, oliva vagy amilyet csak szeretnénk
Tetejére:
  • Ízlés szerint durvaszemű só vagy köménymag

Recept:

Lisztet egy tálba öntjük és belekeverjük a sót. Közepébe mélyedést készítünk, ide morzsoljuk az élesztőt és ráöntjük a langyos vizet, amibe korábban a mézet vagy a cukrot feloldottuk, majd beletesszük az olajat is.

Megvárjuk, amíg az élesztő felfut, majd kidagasztjuk a tésztát.

Ha már nem ragad az edény falához, akkor 40 percig pihentetjük a tésztát. Ezután elosztjuk 6 vagy 8 darabra (75-100 g) , majd megformázzuk golyókká, és hagyjuk letakarva még 10 percig pihenni őket.

Ha megkeltek megformázzuk őket kiflinek.

Tekergetés után sütőpapírral bélelt tepsire tesszük őket.

Konyharuhával letakarva hagyjuk kelni a kifliket 40 percig szobahőmérsékleten.

Kelesztés után lespicceljük őket vízzel, majd ha szeretnénk szórunk rá nagyszemű sót és köménymagot.

A vizes kifli-ket gőzzel telített 210 °C-ra előmelegített sütőbe rakjuk őket alul felül sütésen.

Ha tetszett a recept és szeretnél értesülni az újdonságokról vagy csak kell néha egy jó ötlet, hogy mit süss, főzz, akkor kövess FB-on. Kattints a következő linkre: https://www.facebook.com/kalcirecept

Ha tetszett a videó, akkor iratkozz fel a youtube csatornámra is az alábbi linkre kattintva.

Kálci receptjei Youtube

Amerikai palacsinta

Amerikai palacsinta az, amit nagyon régen sütöttem. Konkértan arra emlkészem, hogy egyetemistaként az albérletben egyik lakótársamtól tanultam. Most eszembe jutott, hogy a ropogós gofri és a puha gofri receptjeim mellé jó lenne egy olyan recept, amihez nem kell sütő így bárki elkészítheti. Így felkerestem Nikit és elkértem a régi receptet. Jelentem most is tökéletes lett és a gyerekek is imádták. Köszönöm szépen 🙂

amerikai palacsinta

Hozzávalók: (kb. 7 db-hoz)

Száraz:
  • 210 g liszt
  • 45 g cukor
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 2 teáskanál sütőpor
  • csipet só
Nedves:
  • 220 g tej
  • 40 g napraforgóolaj
  • 2 tojás

Elkészítés:

Folyékony hozzávalókat kikeverjük, majd belekeverjük száraz hozzávalókat is.

Néhány mozdulattal elegyítsük csak.

Semmiképpen NE keverjük ki robotgéppel. Inkább maradjon benne néhány kis lisztcsomó, mint hogy nagyon alaposan kikeverjük. Ha sokáig keverjük akkor gumis lesz az állaga.

Beleöntünk egy adagot (egy merőkanálnyi) egy teflonos serpenyőbe és addig sütjük közepes hőfokon, amíg a felszálló első buborék a palacsinta szélén már nem tűnik el, hanem lyukat képez a tésztán. Ekkor megfordítjuk egy lapáttal. Innentől kezdve már szinte pár pillanat és jó is. Az egész palacsinta megsütése kb. 2 percig tart.

Tálalhatjuk gyűmölccsel, tejszínhabbal, mézzel, csokiöntettel vagy bármivel, amit csak szeretünk.

Ha tetszett a recept és szeretnél értesülni az újdonságokról vagy csak kell néha egy jó ötlet, hogy mit süss, főzz, akkor kövess FB-on. Kattints a következő linkre: https://www.facebook.com/kalcirecept

Burgonyás zsemle

Burgonyás zsemle

Burgonyás kenyér receptem után, most kedvet kaptam egy burgonyás zsemle recept kidolgozásához. Formázáson agyaltam éppen, amikor szembejött velem a wachauer nevű zsemle formázása. Annyira tetszett, hogy meg kellett próbálnom. Nézzétek meg a videót ti is a fenti linkre kattintva. Hihetetlen hangulata van és egy élmény nézni is a formázást.

Nem lett olyan szép, mint azok, mert persze nem sikerült vászonon formáznom, de pulton is meg lehet csinálni és így is látványos eredményt ad. Remélem tetszeni fog nektek is.

Hozzávalók: 9 db-hoz

  • 3 dl víz
  • 50 g burgonya
  • 5 g só
Tésztához:
  • 500 g búzafinomliszt (BL55)
  • 10 g só
  • 12 g élesztő
  • 10 g cukor
  • 2 ek (kb. 30-35 g) olaj
  • Megfőtt burgonya
  • Burgonya főzőleve + szükséges mennyiségű víz (összesen 3 dl)

Recept:

A krumplit kockákra vágva az 5 g sóval és kb. 3 dl vízzel feltesszük főni.

A lisztbe belekeverjük a sót és a közepében kialakított mélyedésbe szórjuk a cukrot, majd rámorzsoljuk az élesztőt.

A kihűlt krumplit leszűrjük, miközben lemérjük a főzővíz mennyiségét. Ezt legegyszerűbben mérleggel tudjuk megtenni. A főzővíz mennyiségét kiegészítjük 300 g-ra (3 dl-re).

Az élesztőre öntjük a kézmleg és 3 dl-re kiegészített főzővizet, majd a villával összetört krumplit is beletesszük. Végül ha felfutott az élesztő (felúszik a víz tetejére), akkor megy bele az olaj. Kidagasztjuk a tésztát, majd 45 percig hagyjuk kelni. NAGYON LÁGY A TÉSZTA!

Lisztezett deszkára borítjuk és 100 g-os darabokra vágjuk. Igen tudom, nagyon ragad és lágy, de lisztezzétek bátran a formázásnál. Ezeket a darabokat gömbölyítjük és újabb 15 percet pihentetjük letakarva őket.

Megformázzuk őket oly módon, hogy a bőven lisztezett pulton a tenyerünkbe fogva a lisztbe mártott gombócot körbe körbe mozgatjuk. Lásd VIDEÓ.

A formázást követően 20-30 percet kelesztjük őket a “gyűrött” oldalukkal lefelé egy lisztezett sütőpapíros tepsin letakarva konyharuhával.

Amikor lejárt az idő óvatosan egy lapáttal alá nyúlva megfordítjuk őket, hogy a “gyűrött” felük legyen felfelé. Ekkor melegítjük elő a sütőt 220 fokra alul felül sütésen úgy, hogy egy tálban vizet rakunk be, hogy gőz keletkezzen a sütőtérben. Így még kelnek a zsemlék 10-15 percet, amíg melegszik a sütő.

Ne aggódjunk, hogy lapos és nagyon puha a tészta, majd a sütőben szépen felemelkedik.

TIPP: Megfordításkor a “gyűrött” felüket bemárthatjuk vízbe, majd magvakba. Nálam szezámmag és lenmag 1:1 arányú keveréke volt.

Sütés előtt vízzel spricceljük, majd előmelegített sütőben kb. 15 perc alatt szép barnára sütjük őket.

Ha tetszett a recept és szeretnél értesülni az újdonságokról vagy csak kell néha egy jó ötlet, hogy mit süss, főzz, akkor kövess FB-on. Kattints a következő linkre: 

https://www.facebook.com/kalcirecept