Csokitorta

Ennek a tortának egy baja van az, hogy még sohsasem sikerült kimondottan szépre, mert nagyon pihepuha a piskóta és lágy a krém. Ettől függetlenül eddig mindenki, aki kóstolta egekig magasztalta szóval nagyon megéri kipróbálni. Ez a legfinomabb csokitorta a világon.

Hozzávalók 18 cm-es tortához

Krémhez:
  • 4 dl tej
  • 100 g (4 evőkanál) liszt
  • 180-200 g étcsokoládé (táblacsoki vagy pasztilla)
  • 250 g margarin 
  • 250 g porcukor
  • 50 g holland kakaópor
Piskóta:
  • 4 tojás
  • 200 g cukor 
  • 1 dl víz
  • 125 g liszt
  • 1/2 (fél) csomag (6g) sütőpor
  • 1 evőkanál holland kakaópor

Recept:

Legelőször a krém főzött részét készítjük el

A tejet a  liszttel robotgéppel elkeverjük, majd alacsony lángon folyton keverve összefőzzük. Én a robotgép alacsony fokozatán kevertem végig. Nem kell megijedni nagyon kemény nyúlós valami lesz belőle. Belekeverjük csokoládét és félrerakjuk hűlni.

Utána a piskótának állunk neki

Szétválasztjuk a tojásokat. A tojásfehérjéket kemény habbá verjük.

A tojások sárgáját a cukorral és a langyos vízzel habosra verjük, úgy hogy a vizet csak apránként öntjük hozzá. Addig verjük, amíg a cukor el nem olvad. Nem maradhat benne cukor kristály mert akkor az megolvad sütés közben és tönkreteszi a piskótát.

Belekeverjük a sütőporos, kakaós lisztet.

Ebbe a sárgájás keverékbe beleforgatjuk a fehérjét óvatosan.

A tepsi oldalát kivajazzuk és kilisztezzük. Az aljába szilikonos sütőpapírt rakunk.

Fele mennyiségű tésztát rakjuk a formába és kb. 30 perc alatt 180 oC-on megsütjük (tűpróba).

Ha kihűlt, akkor a másik adagot is kisütjük ugyan ilyen módon. Még jobb ha két egyforma méretű formába rakjuk és egyszerre sütjük ki.

A krém másik felét is elkészítjük.

A margarint a porcukorral és a kakaóporral habosra verjük robotgéppel. Ehhez keverjük a korábban elkészített teljesen kihűlt főzött krémet. Fontos, hogy tényleg hideg legyen, mert különben felolvad a margarin és szétesik a krém. Lehűtjük az egész krémet egyben!

Összeállítjuk a süteményt

A kihűlt piskótáról lehúzzuk a sütőpapírt, majd félbevágjuk és rákenünk a kihűlt krémből.

Piskóta, krém, piskóta, krém, piskóta és krémmel borítjuk.

A csokitorta díszítésének csak a fantázia szab határt. Kókuszreszelék is jól mutat rajta és változatossá tehető bolti csokoládékkal is a kinézete.

Tortát összeállítás után érdemes újra lehűteni, hogy a krém teljesen megdermedjen.

Ha tetszett a recept és szeretnél értesülni az újdonságokról vagy csak kell néha egy jó ötlet, hogy mit süss, főzz, akkor kövess FB-on. Kattints a következő linkre: https://www.facebook.com/kalcirecept

Saját levében sült bögrés csokitorta

Egy várandós barátnőm keresett meg azzal a problémával, hogy nincs a világon egy olyan recept, ami gyorsan adna neki vmi finom csokis süteményt. Ajánlottam neki a mikrós bögrés sütimet, de azt mondta neki az túl száraz kéne rá vmilyen szósz. Első gondolatom a saját levében sült csokitorta volt. Meg is próbáltam mikróban elkészíteni, de sorra a kukában landoltak a próbálkozásaim. (igen kifutott) Végül rájöttem a titok nyitjára így megoszthatom veletek is ezt a csodlatosan krémes, csokis álmot, ami nem más, mint a bögrés csokitorta. Ajánlom olyan napokon, amikor nagyon rossz kedvetek van vagy csak akartok valami forró édességet gyorsan egy hideg téli napon.

Hozzávalók egy 3 dl-es bögrébe:

A tésztához:
  • 2 ek liszt
  • 2 ek cukor
  • fél kávéskanál sütőpor
  • 1 ek holland kakaópor
  • 2 ek tej
  • 1 ek olaj
A levéhez:
  • 2 ek cukor
  • 1 ek kakaópor
  • 5 ek forró víz
Recept:

A tésztánál felsorolt száraz hozzávalókat összekeverjük egy 3 dl-es bögrében, majd belekeverjük a tejet és az olajat. A kész tésztát lenyomkodjuk a bögre aljába.

A leve hozzávalóit is összekeverjük és addig kevergetjük míg a cukor el nem olvad. Ráöntjük a lét tészta tetejére. Nem kell megilyedni igen nagyon furcsán néz ki, de hidd el jó lesz a végeredmény.

Bögrés csokitorta sütés előtt

Itt jön a turpisság a dologban. Ha teljes teljesítményen rakjuk be a mikróba, akkor 1 perc alatt kiforr. Ha viszont kiolvasztáson kapcsoljuk be, akkor kb. 6 perc alatt készre sül és nem forr ki.

Mindenképpen figyeljétek a süti állagát. Akkor jó ha a tészta feljön a tetejére, de az alján még marad folyékony csoki. Van akinél 4 perc alatt elérte a megfelelő állagot.

Ha túl folyósnak találod, akkor több időre tedd be. Ha túlságosan kiszárad, akkor egy kicsit kevesebb ideig süsd.

TIPP: Ha van otthon, akkor tegyél rá egy gombóc fagyit. Isteni a hideg fagyi a meleg sütivel.

Ha tetszett a recept és szeretnél értesülni az újdonságokról vagy csak kell néha egy jó ötlet, hogy mit süss, főzz, akkor kövess FB-on. Kattints a következő linkre: https://www.facebook.com/kalcirecept