Fokhagyma mártás

Férjem családjában szokás a húslevesben főtt hús mellé fokhagyma mártást tálalni. Aki ismer tudja, hogy nem szeretem a zöldségeket édesen elkészíteni, inkább a fokhagymás ízvilág az, ami kedvemre való. Itt jött a csavar egyszer hosszú évekkel ezelőtt. Férjem nagymamája hozta a hús mellé a fokhagyma mártást. Nagy lendülettel szedtem belőle, hisz imádom. A kóstoláskor jött a meglepetés. Hiszen ez édes…. Pillanatra megállt bennem a szusz, de hamar rá kellett jönnöm, hogy tökéletesen kiegészíti a fokhagyma ízét a cukor. Azóta is így készítem és imádom. Próbáljátok ki ti is bátran ezt a fokhagyma mártás-t, nem fog csalódást okozni.

Ajánlom figyelmetekbe a SÓSKA MÁRTÁS receptemet, ami sokak meglepetésére viszont nem édes.

Hozzávalók:

  • 30 g finomliszt
  • 30 g olaj
  • 10 g fokhagyma
  • 10 g cukor
  • 5 g só
  • 1,5 dl tej
  • 1,5 dl víz

Recept:

A liszet és az olajat halvány zsemleszínűre pirítjuk, majd beledobjuk az apróra vágott fokhagymát és tovább pirítjuk egy kis ideig. Felöntjük a vizes tejjel, majd cukorral és sóval ízesítjük. Alacsony lángon melegítjük, amíg be nem sűrűsödik a fokhagyma mártás.

Ha tetszett a recept és szeretnél értesülni az újdonságokról vagy csak kell néha egy jó ötlet, hogy mit süss, főzz, akkor kövess FB-on. Kattints a következő linkre: https://www.facebook.com/kalcirecept

Fokhagymás kifli

fokhagymás kifli

Régóta nem vettem már péksüteményt boltban. Ennek több oka is van. Egyik az hogy nem szeretek naponta boltba járni a másik, hogy olcsóbb itthon elkészíteni, de a legfontosabb, hogy a házi sütés mindig finomabb. Legutóbbi bevásárlásnál a péksüteményes részhez közeledve Isteni fokhagyma illat csapta meg az orromat. Jártam körbe, de nem jöttem rá, hogy honnan származik. Szerencsémre jött egy kedves pék hölgy éppen arra, akit megkérdeztem minek van ilyen finom illata? A válasz az volt hogy “A fokhagymás kifli, most sült ki éppen” Eldöntöttem, hogy veszek 2 db-ot, hogy megkóstoljam és tudjam, hogy milyen receptet kell hozzá kidolgoznom. Kóstolás után tudtam, hogy a VAJAS KIFLI tésztája lesz hozzá a tökéletes.

Hozzávalók: (10 kiflihez)

A kiflihez:
  • 500 g búzafnomliszt (BL55)
  • 10 g (2 lapos teáskanál) só
  • 25 g friss élesztő vagy 7g szárírtott
  • 20 g (1 púpos evőkanál) cukor
  • 3 dl (300 g) langyos tej (2,8%-os)
  • 40 g vaj
A tetejére:
  • tej
  • 20 g vaj
  • 2 (3, 4, 5) gerezd reszelt fokhagyma – Ízlés szerint 🙂
  • 1 csipet só

Recept:

A lisztbe belekeverjük a sót a közepébe mélyedést készítünk, ahova belemorzsoljuk az élesztőt, rászórjuk a cukrot és beleöntjük a langyos (kézmeleg) tejet. Belerakjuk a puha vajat. Az egészet összegyúrjuk és kidagasztjuk, hogy ne ragadjon az edény falához vagy a kezünkhöz.

Dagasztás után 40 percet kelesztjük, 10 db-ba vágjuk (kb 90 g/db)

Mindegyikből kis gombócot gyúrunk és 10 percig hagyjuk pihenni őket.

Ha megvan megformázzuk őket egyenes kiflinek. LÁSD A VIDEÓN

Szilikonos sütőpapíros tepsire rakjuk a kifliket.

TIPP: Én újrahasznosítható sütőpapírt használok. Nagyon gazdaságos, hiszen évekig használható és mindemellett környezetbarát megoldás! Beszerezhetitek Süssvelem Webáruházból

Ha mind a tepsin van 200 fokra előmelegítjük a sütőt alul felül sütésen. 

15-20 percig hagyjuk kelni a megformázott kifliket.

A sütő aljába tetszünk vizet (a víz melegedjen együtt a sütővel így gőz keletkezik bent)

Mielőtt a sütőbe tolnánk lekenjük tejjel a kiflik felületét.

Kb 12-15 perc alatt szép pirosra sütjük őket.

Amikor kivesszük lekenjük őket sós, fokhagymás vajjal, majd 2 percre visszatoljuk a sütőbe. Ha letelt ez az idő, akkor hideg helyre tesszük hűlni a kész fokhagymás kifli-ket és élvezzük a lakásban terjengő fokhagyma illatát.

A végeredmény pihepuha kifli , aminek csábító, de nem erős fokhagyma illata és íze van.

Ha tetszett a recept és szeretnél értesülni az újdonságokról vagy csak kell néha egy jó ötlet, hogy mit süss, főzz, akkor kövess FB-on. Kattints a következő linkre: https://www.facebook.com/kalcirecept

Ha tetszett a videó, akkor iratkozz fel a youtube csatornámra is az alábbi linkre kattintva.

Kálci receptjei Youtube

Krémsajttal töltött fokhagymás zsemle

Fokhagymás krémsajtos zsemle

Interneten valami mást keresve bukkantam rá erre a koreai receptre, ami egyből megmozgatta a fantáziámat. Kicsit sósabbra alakítottam, mint az eredeti recept. Isteni finom édeskésen krémes fokhagymás zsemle lett a végeredmény. Magában fogyasztva is rendkívül laktató étel, de el tudom képzelni bármilyen húsétel mellé köretnek, amihez illik a fokhagyma és a kenyér.

Maga a zsemle tökéletes édeskés hamburgerzsemle. Próbáljátok ki.

Hozzávalók

A 4 db zsemléhez:

  • 250 g liszt
  • 5 g só (1 teáskanál)
  • 15 g cukor (1 lapos evőkanál)
  • 12 g élesztő
  • 125 g ml tej (125 g is lehet)
  • 1 egész tojás
  • 20 g vaj vagy margarin
  • 1 tojás + 1 evőkanál víz a kenéshez

Sajtkrémhez:

  • 250 g mascarpone vagy más sajtkrém
  • 30 ml habtejszín (nem cukrozott)
  • 30 g cukor (2 lapos evőkanál)
  • 5 g só (1 teáskanál)

Fokhagymás vaj:

  • 80 g vaj
  • 1-2 gerezd fokhagyma (ízlés szerint)
  • 15 g méz (1 evőkanál cukorral helyettesíthető ha nincs)

Recept:

Először a zsemléket készítjük el

A lisztet összekeverjük a sóval és mélyedést készítünk a közepében. Ide morzsoljuk az élesztőt, rászórjuk a cukrot, ráöntjük a langyos tejet, beleöntjük az olvasztott vajat, majd beleütünk egy egész tojást.

Kidagasztjuk, hogy ne ragadjon a kezünkhöz a tészta, majd egy órát kelesztjük.

Amíg kel a tészta elkészítjük a krémet és a fokhagymás vajat

Krémhez a mascarponét a tejszínnel, a cukorral és a sóval habosra keverjük robotgéppel.

A fokhagymás vajhoz megolvasztjuk a vajat, majd belekeverjük az apróra vágott (reszelt vagy zúzott) fokhagymát és a mézet.

Ha letelt az egy óra kelesztés

A tésztát 4 egyenlő részre vágjuk és megformázzuk zsemélnek.

Szilikonos sűtőpapíros tepsire rakjuk őket és újabb 30 percig kelesztjük.

Amíg kelnek előmelegítjük a sütőt alul-felül sütésen 180 fokra úgy, hogy egy hőálló edényben vizet rakunk a sütő aljába.

Ha megkeltek, akkor lekenjük őket a felvert vizes tojással.

20 perc alatt szép pirosra sütjük őket.

Ha kihűltek a zsemlék

Bevágjuk őket 3 vágással úgy, hogy nem vágjuk át az alját, de a teteje 6 db-ra váljon szét.

A résekbe beletöltjük a krémet, majd egy hőálló tepsibe rakjuk a megtöltött zsemléket.

Ha mindegyik a tepsin van, akkor lekenjük őket a fokhagymás vajjal.

Ezután visszarakjuk a 160 fokra előmelegített sütőbe 10-15 percre.

Ha tetszett a recept és szeretnél értesülni az újdonságokról vagy csak kell néha egy jó ötlet, hogy mit süss, főzz, akkor kövess FB-on. Kattints a következő linkre: https://www.facebook.com/kalcirecept