Express gyökérkenyér

express gyökérkenyér

Friss ropogós gyökérkenyér, ami 2 óra alatt elkészül!

Nagyon sok üzenetet kapok azzal kapcsolatban, hogy a gyökérkenyeret hűtőztetés nélkül meg lehet-e csinálni. Eddig inkább ajánlottam a Focaccia receptemet, amivel egy óra alatt lehet kenyeret sütni, de most inkább kidolgozam egy express gyökérkenyér verziót nektek.

Nagyon nagy különbség nincs a hagyományos Gyökérkenyérhez képest, mindössze kevesebb és langyos vízzel kell dolgozni, valamint több élesztővel és meleg helyen kell keleszteni.

Remélem lesz, akinek ez a recept is elnyeri a tetszését!

Hozzávalók:

  • 500 g (50 dkg) búzafinomliszt (BL55)
  • 350 ml (3,5 dl) langyos víz
  • 25 g (2,5 dkg) friss élesztő vagy egy zacskó (7g) szárított
  • 2 lapos teáskanál (10 g) só
  • 2 evőkanál (20 g) olaj

Recept:

A lisztbe belekeverjük a sót, majd egy mélyedést alakítunk ki a közepében.

Ide morzsoljuk az élesztőt, majd ráöntjük a kellemes kézmeleg vizet.

Hagyjuk kb 10 perc alatt felfutni. (A szárított élesztőt nem kell futtatni) Beleöntjük az olajat , majd alaposan összekeverjük.

Nagyon ragadós a tészta. (Olyan, mint a piaci lángosé)

Körbelocsoljuk olajjal és egy gombóccá alakítjuk olajos kézzel.

Letakarva kb. 30 percig kelesztjük szobahőmérsékleten.

Ha megkelt, akkor lisztezett pultra borítjuk, kilapogatjuk, feltekerjük és megtekerjük. Kilapogatáskor rakhatunk rá olajbogyót, hagymát vagy amit szeretnénk!

Formázást a hagyományos gyökérkenyérhez hasonlóan végezzük, ami látható a videón.

Én ezt most nem vettem ketté, de lehet két kisebbet is sütni, mint a hagyományos verziónál.

Kb 30 percig kelesztjük szobahőmérsékleten.

210 fokos, gőzzel telített sütőtérben sütjük. (Egy edényben vizet rakunk a sütő aljába, hogy együtt melegedjen vele és gőz képződjön a sütőben)

Az egyben sütött express gyökérkenyér 40 perc alatt lett szép piros nálam. A felezett kenyérnek elég a 30 perc is általában.

Ha tetszett a recept és szeretnél értesülni az újdonságokról vagy csak kell néha egy jó ötlet, hogy mit süss, főzz, akkor kövess FB-on. Kattints a következő linkre: https://www.facebook.com/kalcirecept

Ha tetszett a videó, akkor iratkozz fel a youtube csatornámra is az alábbi linkre kattintva.

Kálci receptjei Youtube

Ha kíváncsi vagy a recept tápanyag értékeire, akkor kattints a SajátRecept oldalára.

Teljes kiőrlésű gyökérkenyér

Teljes kiőrlésű gyökérkenyér

A fehérlisztes gyökérkenyér verziónál írtam, hogy ez az a kenyér, amit BÁRKI el tud készíteni és lenyűgözni vele a családot! Végtelenül egyszerű. Semmi kéz meleg víz, futtatás, dagasztás, kelesztés, amik mumusok szoktak lenni. Valljuk be az a legfontosabb, hogy a család elismerését elnyerje a háziasszony vagy a háziúr. Garantálom, hogy ezt megsütve biztos kapsz pár jóleső dicsérő szót és puszit.

Na ezt így itt is hagyom, mert semmivel nem bonyolultabb a 100 % teljes kiőrlésű gyökérkenyér elkészítése. Nem tömör, nem rossz ízű és biztosan csak teljeskiőrlésű liszt van benne 100%-ban nem úgy, mint a bolti verziókban.

Az én hozzávalóimmal a képen látható kész kenyér 100 g-ja 26 g CH-t tartalmazott.

TIPP:

Ha reggelire kell, akkor este keverjük ki a tésztát

Ha vacsorára kell, akkor reggel keverjük ki a tésztát

Hozzávalók:

  • 420 g teljes kiőrlésű búzaliszt (BL-200)
  • 80 g búzasikér (glutén) Bioboltban beszerezhető
  • 2 teáskanál só (10 g)
  • 12 g (negyed kocka) friss élesztő VAGY 3 g szárított élesztő
  • Kb. 5 dl hideg víz
  • 2 ek olaj (elhagyható, de vele tovább puha marad a kenyér)

Recept:

A lisztbe belekeverjük a sót és a sikért. A közepére szórjuk az élesztőt.

Ráöntjük a vizet. Ez lisztenként eltérő lehet, így azt javaslom, hogy 4,5 dl-el kezdjünk és fokozatosan adagoljuk hozzá a vizet addig, míg nagyon-nagyon sűrű nokedli állagot nem kapunk. Ragadnia kell, de azért ne legyen folyós.

Egy falkanállal összekeverjük. Nem kell dagasztani.

MINIMUM 6 órát, MAXIMUM 12 órát töltsön bent a hidegben

Hűtőből kivéve jól megszórjuk liszttel és lisztes kézzel kikapargatjuk a bőven lisztezett pultra

Elfelezzük a tésztát. Egyik felét félrerakjuk

A másik felét kilapogatjuk bőven lisztezve lisztes kézzel.

Feltekerjük és megtekerjük 

LISZTEZETT szilikonos sütőpapírra tesszük (ha nem lisztezzük meg akkor félő, hogy ráragad) 

A tetejét is megszórjuk liszttel

A másik adag tésztával is ugyan így járunk el.

Egy konyharuhával letakarjuk és 40 percig a tepsin kelesztjük őket.

A kelesztés alatt előmelegítjük a sütőt 210 fokra alul felül sütésen úgy, hogy egy hőálló tálban vizet rakunk a sütő aljába

Ha megkelt, akkor betoljuk a forró sütőbe és szép barnára megsütjük

kb. 20-30 perc alatt megsül a teljes kiőrlésű gyökérkenyér.

hagymás gyökérkenyér

Kívül ropogós belül puha. Jó étvágyat hozzá!

Ha tetszett a recept és szeretnél értesülni az újdonságokról vagy csak kell néha egy jó ötlet, hogy mit süss, főzz, akkor kövess FB-on. Kattints a következő linkre: https://www.facebook.com/kalcirecept

Gyökérkenyér

gyökérkenyér

A gyökérkenyér az a kenyér, amit BÁRKI el tud készíteni és lenyűgözni vele a családot! Végtelenül egyszerű. Semmi kéz meleg víz, futtatás, dagasztás, kelesztés, amik mumusok szoktak lenni. Valljuk be az a legfontosabb, hogy a család elismerését elnyerje a háziasszony vagy a háziúr. Garantálom, hogy ezt megsütve biztos kapsz pár jóleső dicsérő szót és puszit. Zseniális az, hogy miután kivettük a hűtőből nincs 1,5 óra és ehetjük is.

TIPP:

Ha reggelire kell, akkor este keverjük ki a tésztát

Ha vacsorára kell, akkor reggel keverjük ki a tésztát

Ha TELJES KIŐRLÉSŰ LISZTBŐL csinálnád kattints ide.

ELFELEJTETTED bekeverni? Akkor kattints az express gyökérkenyérre

Hozzávalók:

  • fél kg (500 g) búzafinomliszt (BL55)
  • 2 teáskanál só (10 g)
  • 12 g (negyed kocka) friss élesztő VAGY 3 g szárított élesztő
  • 4 dl hideg víz
  • 2 ek olaj (elhagyható, de vele tovább puha marad a kenyér)

Recept:

A lisztbe belekeverjük a sót. A közepére szórjuk az élesztőt. Ráöntjük a vizet (lehet hideg)

Egy falkanállal összekeverjük. Nem kell, hogy tökéletes legyen, csak ne maradjanak benne liszt csomók!

HŰTŐBEN kelesztjük lefedve egy magas falú edényben nehogy kimásszon 🙂

MINIMUM 6 órát, MAXIMUM 12 órát töltsön bent a hidegben

kelesztés után gyökérkenyér

Hűtőből kivéve jól megszórjuk liszttel és lisztes kézzel kikapargatjuk a bőven lisztezett pultra. Nagyon ragad!!!! Nem baj ilyennek kell lennie.

Elfelezzük a tésztát. Egyik felét félrerakjuk

A másik felét kilapogatjuk bőven lisztezve lisztes kézzel.

TIPP: Ha szeretnénk, akkor ilyenkor mehet rá az olívabogyó vagy egyéb finomság (szárított paradicsom, pirított hagyma, tökmag) 

Feltekerjük és megtekerjük- Lásd a videón!

LISZTEZETT szilikonos sütőpapírra tesszük (ha nem lisztezzük meg akkor félő, hogy ráragad) 

A tetejét is megszórjuk liszttel

A másik adag tésztával is ugyan így járunk el.

Egy konyharuhával letakarjuk

kelesztés előtt gyökérkenyér

40 percig a tepsin kelesztjük

A kelesztés alatt előmelegítjük a sütőt 210 fokra alul felül sütésen úgy, hogy egy hőálló tálban vizet rakunk a sütő aljába

Ha megkelt, akkor betoljuk a forró sütőbe és szép barnára megsütjük.

kb. 30 perc alatt sül meg a gyökérkenyér, de ez sütő függő.

kisült gyökérkenyér

Kívül ropogós belül puha. Jó étvágyat hozzá!

kisült olivás gyökérkenyér

Ha tetszett a recept és szeretnél értesülni az újdonságokról vagy csak kell néha egy jó ötlet, hogy mit süss, főzz, akkor kövess FB-on. Kattints a következő linkre: https://www.facebook.com/kalcirecept