Lencseleves

Hozzávalók:

  • 250 g száraz lencse
  • 2 liter víz
  • 1 kis fej hagyma fele
  • 2 púpos kiskanál ételízesítő (10 g)
  • 1 teáskanál (5 g) só
  • 2 szál sárgarépa
  • kevés valamilyen füstölt hús
  • pici mustár
  • 3 ek olaj (30 g)
  • 20 g liszt (1 púpos evőkanál)
  • 1 kis fej hagyma másik fele
  • 5 g pirospaprika (1 teáskanál)

Tésztához:

  • 50 g víz
  • kávéskanál só
  • 100 g liszt
  • 1 közepes méretű tojás

Recept:

A lencsét néhány órára beáztatjuk vízbe.

Ha kicsit megszívta magát lemossuk és egy fazékba tesszük a lencsét.

Fél hagymát, a karikára vágott répát és a füstölt húst is beledobjuk, felöntjük vízzel. Ételízesítővel, sóval és mustárral ízesítjük.

Addig főzzük amíg a lencse és a répa meg nem puhul.

Ez idő alatt az olajból és a lisztből világos zsemleszínű hagymás pirospaprikás rántást készítünk. (Az apróra vágott hagymát már a pirulás megkezdődésekor belerakjuk, a pirospaprikát csak akkor ha már kész a rántás)

Ha megfőttek a zöldségek, akkor berántjuk a levest.

Ekkor egy tojásból és lisztből galuskát készítünk, majd egy kanál és kés segítségével beleszaggatjuk a levesbe.

Hagyjuk, hogy felforrjon újra a leves és ha a galuska megfőtt már tálalhatjuk is.

Tejföllel tálaljuk

Tojásleves

Egy örök klasszikus. 🙂 Nagyon gyors és egyszerű. Persze sokan nem szeretik, mert “menzás”, de szerintem érdemes neki egy esélyt adni.

Hozzávalók:

  • 2 púpos ek liszt (50g)
  • szükséges mennyiségű olaj (60 g)
  • 1 kis fej vöröshagyma (50 g)
  • 2 kk pirospaprika
  • 1,5 liter víz
  • 3 tk vegeta
  • 1 tk só
  • 1 ek ecet
  • 4 tojás

Recept:

Az olajat felmelegítjük, beletesszük a lisztet, hozzáadjuk az apróra vágott vöröshagymát és együtt pirítjuk addig amíg világosbarna nem lesz a liszt.

Ha megpirult, akkor hozzáadjuk az apróra vágott a pirospaprikát

Felöntjük a vízzel, sózzuk, ízesítjük

Ha felforrt, akkor beleöntjük a feltört tojásokat és csak finoman egyet kavarunk rajta. Ha megfőtt a tojások sárgája, akkor belekeverünk egy evőkanál ecetet.

Pirított kenyér kockákkal tálaljuk

Sütőtök krémleves

  • 1 kg nyers sütőtök
  • 1 nagy krumpli
  • 1 közepes alma
  • 1 közepes hagyma
  • olaj
  • 3 ek méz
  • 1,2 l víz
  • 2 db Knorr házias zöldséges levesalap (vagy 2 db zöldségleves kocka, vagy ízlés szerint só esetleg Vegeta)
  • bors
  • 1 dl tejszín (tejmentesen cocomas kókuszkrém)
20161107_102512.jpg

190 fokon 45-50 perc alatt puhára sütjük a sütőtököt.

Amíg sül, az olajon puhára pároljuk a felaprított hagymát. Amikor már megpuhult és átlátszó, ráteszünk 3 ek mézet és kicsit karamellizáljuk

20161107_103054.jpg

Felöntjük 1,2 l vízzel, amibe beletesszük a meghámozott, kockára vágott krumplit és almát és közepes lángon puhára főzzük.

20161107_103434.jpg

Amikor már puha a krumpli, a levesbe tesszük a sült tök kikapart húsát.

20161107_105710.jpg

Botmixerrel krémesre pürésítjük ízesítjük a borssal majd az egészet lágyítjuk kb 1 dl tejszínnel.

Lehet még jobban igazítani az ízeken (ízléstől függően lehet édesebbre mézzel, vagy pikánsabbra narancslével, vagy kis citromlével esetleg szerecsendióval). Pirított tökmaggal és ha van akkor tökmagolajjal tálaljuk.

Nagyon finom TÖK ZSEMLE pirítóssal is.

Brokkoli krémleves

Hozzávalók:

  • 500 g brokkoli
  • 1-2 gerezd fokhagyma
  • fél fej vöröshagyma
  • 3-4 szál kisebb sárgarépa
  • olaj 
  • liszt 
  • 50 g rizs 
  • bors

Recept:

A kockára vágott vöröshagymát, a felkarikázott sárgarépát és fokhagymát olajon megdinszteljük a rizzsel együtt.

Ha már minden megpuhult egy kicsit, akkor szórunk rá kb egy evőkanál lisztet és elkeverjük a zöldségekkel.

Beletesszük a brokkolit.

Felöntjük annyi vízzel, ami éppen ellepi, majd rakunk bele sót, és borsot.

Összeforraljuk az egészet.

Menü tervezése – A leves

Úgy döntöttem, hogy külön írom meg a gondolataimat, így a leves a következő

Leveseknél is több kategóriát lehet összeírni. A táblázatot mindenki töltse ki maga az alapján, hogy mit szokott készíteni és persze, hogy mit szeret a családja.

  • Híg levesek
  • Sűrített levesek
  • Krémlevesek
  • Összetett levesek
Híg levesSűrített levesKrémlevesÖsszetett leves
HúslevesKrumplilevesHagyma Palócleves
HúsgombóclevesBorsólevesFokhagyma Gulyásleves
ZöldséglevesGombalevesBrokkoli Frankfurtileves
BecsináltlevesTojáslevesSütőtök Raguleves
 ParadicsomlevesKrumpli Bakonyi betyárleves
 Karfiolleves 
 Bableves 
 Halászlé 
 Lencseleves 
 Korhelyleves 
 Kukoricaleves 
Gyümölcsleves

Itt azt a logikát szoktam követni, hogy egy sűrített leves utáni napon krémleves vagy híg leves következzen.

Összetett leves mellé mindig valami húsmentes/könnyű főételt választok

Krém- és raguleveseket, ha különlegeset szeretnénk, akkor tálalhatjuk házi cipóban.

Sokszor cselezem ki a gyerekeket azzal, hogy a maradék levest másnap leturmixolom és krémlevesként tálalom. Így kevésbé unalmas. Tudom hihetetlen, de még a húsleves is finom iylen módon.

Kukorica leves

psx_20190529_111941.jpg

Ezt a leves receptet még vagy ezer éve valamelyik egymást vendégül látós, híres emberes tv műsorban főzte valamelyik főzni nem tudó hölgy. Kikerekedett szemmel néztem, de izgatott annyira, hogy kipróbáljam. Hát jelentem egyszerű és nagyszerű. Azóta is ez az egyik megmentős leves nálunk. Mindig van itthon tejszín és konzerv kukorica így bármikor pár perc alatt kész és imádják a gyerekek.

Hozzávalók:

  • 340 g-os netto tömegű (285 g töltőtömeg) tömegű konzerv kukorica (idény esetén ennek megfelelő mennyiségű főtt csemegekukorica)
  • 8 dl víz
  • kis fej (50 g) hagyma
  • 1 teáskanál pirospaprika
  • 1 dl tejszín

Recept:

A hagymát apróra vágva olajon üvegesre pároljuk.

Rádobjuk a pirospaprikát

Beleöntjük a konzerv kukoricát

Felöntjük vízzel

Sózzuk

Összeforraljuk

Beleöntjük a tejszínt

Újra összeforraljuk

Bazsalikomos cukkini krémleves

Szerencsémre sok finom cukkini nő a kertben, így igyekszem változatosan felhasználni. Így gondoltam valami kerti fűszeremmel kombinálom és levest készítek.

Hozzávalók:

  • 500 g cukkini
  • egy kis fej (60 g)vöröshagyma
  • pici (20 g) olaj
  • 2 szál friss bazsalikom
  • fél liter víz

A hagymát apróra vágjuk és olajon megdinszteljük.

A cukkiniket meghámozzuk és kockákra vágjuk

Ezt is rádobjuk a hagymára és együtt pároljuk.

Felöntjük vízzel, sózzuk, beletesszük az apróra vágott bazsalikomot.

Pár percig együtt forraljuk, majd összeturmixoljuk.

Sváb bableves alias barnabableves

20190315_145604.jpg

Ez a világ legfinomabb bablevese számomra. Akkor ismerkedtem meg vele amikor először pénteken hazautaztunk Mohácsra Attilával. Ugyanis náluk minden pénteken ezt a levest főzi a nagymamája és készít hozzá heveknédlit. Levettek a lábamról vele 🙂

Hozzávalók:

  • 400 g fekete virágbab (Tündérkert gyártójú)
  • 5 db sárgarépa
  • 1 kis fej vöröshagyma
  • füstölt hús
  • 3,5 liter víz

A rántáshoz

  • Szükséges mennyiségű zsír vagy olaj
  • 3 púpos evőkanál liszt
  • 4 kiskanál pirospaprika
  • 1 kis fej vöröshagyma
  • 4 gerezd fokhagyma

Recept:

A babot előző este beáztatjuk, felhasználás előtt leöblítjük, majd fazékba tesszük  és fölengedjük vízzel.

Hozzáadjuk a megtisztított sárgarépát és a vöröshagymát valamint a füstölt húst is.

Ízlés szerint sózzuk és fedő nélkül puhára főzzük. (több óra)

Amikor megfőtt a bab, akkor elkészítjük a rántást.

A zsírt felmelegítjük beletesszük a lisztet hozzáadjuk az apróra vágott vöröshagymát és együtt pirítjuk meg.

A végén hozzáadjuk az apróra vágott fokhagymát és a pirospaprikát, majd a levesbe keverjük.

Heveknédlivel tálaljuk (receptért katt ide)

Hagymakrémleves

Hozzávalók:

  • 100 g póréhagyma
  • 20 g fokhagyma
  • 100 g vöröshagyma vagy lilahagyma
  • 150 g sárgarépa
  • olaj 
  • 1 ek liszt 
  • 1 kis doboz tejszín
  • só vagy vegeta
  • bors

Recept: 

A feldarabolt hagymaféléket és a felkarikázott sárgarépát olajon megdinszteljük.

Ha már minden megpuhult egy kicsit akkor szórunk rá egy kevés lisztet és elkeverjük a zöldségekkel.

Felöntjük vízzel és rakunk bele sót, és borsot.

Összeforraljuk az egészet és beleöntjük a tejszínt Így is összeforraljuk.

Ha kihűlt leturmixoljuk és sajtos pirítóssal tálaljuk.

TIPP: Saját sütésű cipóban is tálalhatjuk, reszelt sajt betéttel 

Magyaros krumplileves

Sokan mondták már, hogy finomak a leveseim, de valahogy a posztolás mindig elmarad. Hát most pontosan kimértem mindent a krumplileves készítése közben és megosztom veletek. Remélem ti is úgy fogjátok szeretni ezt a verziót, mint én.

Hozzávalók:

  • 500 g krumpli
  • 2 liter víz
  • 1 kis fej hagyma fele
  • petrezselyemzöld
  • 2 púpos kiskanál vegeta (10 g)
  • 2 teáskanál (10 g) só
  • 2 szál sárgarépa
  • 2 db babérlevél
  • Kevés valamilyen füstölt hús
  • 3 ek olaj (30 g)
  • 20 g liszt (1 púpos evőkanál)
  • 1 kis fej hagyma másik fele
  • 5 g pirospaprika (1 teáskanál)
  • 1 kis tejföl (ebből rakok a tésztába is)

Tésztához:

  • 25 g tejföl
  • 5 g só
  • Kb. 60 g liszt (3 púpos ek)
  • közepes méretű tojás

Recept:

Meghámozott krumplit kockákra, a répát pedig karikákra vágjuk, felöntjük vízzel.

Belehintjük az apróra vágott petrezselyemzöldet, egy fél hagymát és a füstölt húst is beledobjuk, ételízesítővel, sóval és a babérlevéllel ízesítjük. Addig főzzük amíg a krumpli és a répa meg nem puhul.

Ez idő alatt az olajból és a lisztből világos zsemleszínű hagymás pirospaprikás rántást készítünk. (Az apróra vágott hagymát már a pirulás megkezdődésekor belerakjuk, a pirospaprikát csak akkor ha már kész a rántás)

Ha megfőttek a zöldségek akkor berántjuk, majd a tejfölt is belekeverjük.

Ekkor egy tojásból és lisztből, tejföllel és sóval galuskát készítünk, majd egy kiskanál és kés segítségével beleszaggatjuk a levesbe.

Hagyjuk, hogy felforrjon újra a leves és ha a galuska megfőtt már tálalhatjuk is.